Professio

bemutatkozas header-pic-left

Bemutatkozás

A Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter 2008. december 17-én az alapító tagok által közösen aláírt Konzorciumi szerződéssel vette kezdetét.

A klaszter célja a fémiparban tevékenykedő győri és Győr környéki vállalatok összefogása, versenyképességük javítása, a fémipari tevékenységekből adódó együttműködésen és közös képviseleten, érdekérvényesítésen keresztül, továbbá a szakemberhiány újszerű, innováción alapuló megoldása.

Szeretnénk visszaállítani a forgácsoló szakma becsületét, továbbá a piaci igényeink figyelembevételével biztosítani a megfelelő minőségű és mennyiségű szakember utánpótlást. Klaszterünkkel a képző iskolákkal együttműködve, a jelen kor technológiai követelményeinek figyelembevételével, közösen formáljuk az elméleti és gyakorlati oktatási anyagot. Mindezeken felül részt veszünk a szakoktatók szaktanárok ismereteinek fejlesztésében. A gyakorlati képzésekre tagvállalataink modern nemzetközi viszonylatban is versenyképes telephelyein nyújtunk lehetőséget. Diákjainknak tanulószerződés keretén belül biztosítjuk a gyakorlati képzést, illetve lehetőséget adunk a szakképzés befejezését követő továbbfoglalkoztatásra.

A célok elérése érdekében a klaszter szoros kapcsolatban áll Győr város, illetve a régió oktatási, képzési és munkaügyi intézményeivel.

A Klaszter 2009-ben támogatást nyert a Nyugat Dunántúli Operatív Program keretén belül meghirdetett induló klasztereknek szóló pályázaton, így a tagi hozzájárulásokon felül sikerült uniós forrásokat is bevonni a fent felsoroltak megvalósítására.


Keresés

A döntés a Tied!


Kezedben a jövőd

pályaválasztási rövidfilmünk


English Deutsch